(2017 november) Ebben a közel három hetes kemó-szünetben a szobanövény-állapotot egy életmű-díjra jelölt éti csiga megfontoltsága váltotta. Csak semmi kapkodás vagy habzsolás, a gyenge immunrendszerem miatt tilos lett bejárni a munkahelyemre és ajánlott lett tartani a távolságot a közösségbe járó családtagjaimtól (hol volt még akkor a covid sokadik hulláma, hogy mindezt egy vállrándítással nyugtázzuk), ám ami mindennél jobban fárasztott: akármit is húztam magamra, éjjelente egyre többet fázott a kopasz fejem.
El sem tudtam képzelni, mit hoz majd a karantén nagydózisú magánya és a teljes lelassulás, de utólag kénytelen voltam beismerni, hogy egyrészt képes vagyok pontosan megtervezni minden apró falatot és mozdulatot, másrészt egészen jó társasága tudok lenni önmagamnak.
No és persze arra is rájöttem, hogy nemes dolog harcosnak lenni, de épp ideje hajat növeszteni.