(2017 augusztus) A lilakendős tündérvízió és az első kemó óta öt nap telt el. Felállt a rendszer. Elkezdhettem az átmeneti immunerősítést, a töltekezést, és úgy általában a következő két hétre kiutalt normális életet.
A normális élet apró morzsái, a morzsák illúziói, de már az illúziók puszta ígérete is hihetetlen értékkel bírt onnantól. Nap nap után összeraktam magam, sminkeltem, kendőt választottam, majd elindultam kapcsolódni. Kevés támogatóbb közeget tudtam volna elképzelni annál, ahová akkoriban nap mint nap dolgozni jártam. Munka után siettem a gyerekekért, szaladt az idő, estére rendszerint egyetlen földeletlen idegszálam se maradt.
Egy perc alatt elzakatolt a két hét relatív szabadság, máris búskomoran rakhattam rendet az íróasztalomon. Megint pár napig távol leszek. Soha távolabb nem jártam.
Vélemény, hozzászólás?