Megérkezés

(2017 június)

– Tejet, vajat, tejet, vajat… – hangzott a mantraszerű válaszom, nővérem beszerzésre irányuló kérdésére. Hamar átlátta, hogy nem lesz ebből bevásárlólista, ő is és a többiek is megkegyelmeztek. Senkire és semmire nem vágytam, csak arra, hogy nézhessem a felhőket egymásba érni. Bármennyi idő eltelhetett volna ebben a lebegésben.

Ám 72 órával később valahogyan földet ért a lábam, és váratlanul azt éreztem, hogy már elbírok bármilyen diagnózist, készen állok bármilyen harcra.

Amikor a férjemmel pár nappal később kézhez kaptuk a rosszindulatú daganatról szóló leletet, már olyan összeszedetten tudtam a radiológustól kérdezni, mintha csak a szomszéd kutyáján tervezett ivartalanítási rutinbeavatkozásról értekeznénk.

Soha olyan gyorsan nem ittunk meg egy üveg bort, mint aznap este.

Meg voltam arról győződve, hogy elég lesz egy kis műtét, majd mindenki boldogan él tovább.

Pár nappal később aztán, már az onkológusnál, tovább bővült a tudástáram: kiderült, hogy az én – jó eséllyel genetikai eredetű – 100%-os sejtosztódású tripla negatív daganatom kapcsán több műtétre is számíthatok, de mindenekelőtt fel kell készülnöm egy erős neoadjuváns kemoterápiára.