Amikor 36 évesen egy tripla-negatív típusú, genetikai eredetű emlőrákot diagnosztizáltak nálam, fogalmam sem volt, merre, hogyan, mit, meddig, mindössze annyit tudtam, hogy ebbe én nem halhatok bele. Annak ellenére, hogy a hír szétzúzott pár akkori álmot, viszonylag hamar békét kötöttem az állapotommal, megkerestem és csatasorba állítottam a gyógyuláshoz szükséges belső és külső segítségeimet, majd kimásztam a veremből. Időben elkapták? Jó kezekbe kerültem? Volt segítségem, netán szerencsém? Igen, ez mind igaz, de arra jöttem rá, hogy magában egyik se ért volna túl sokat – mindig észre kellett vennem a sokszor egészen apró gyémántokat, és élnem is kellett az úton kapott lehetőségekkel.
2017 nyarán beléptem a külső szemlélő által egyszerűen csak „rákos” néven emlegetett, könyörtelen és tabusított mikrovilágba, kaptam kemoterápiás kezeléseket, majd átestem több műtéten. Bármi is ért, 72 óra múlva mindig könnyebb lett, és ahogy haladtam az úton, egyre több valódi értéket és emberi csodát fedeztem fel, a tapasztalataimnak köszönhetően pedig napról napra önazonosabban léteztem és létezem. (A blogon közzétett történetmorzsák írásakor össze-vissza ugrálok az időben, de a bejegyzések elején látható évszám és hónapnév megmutatja, mikor ért az adott bejegyzésben leírt élmény.) A „tünetmentes” címkét 2023 elején „gyógyult”-ra cseréltem – azt gondolom, ez a legtöbb sorstársam leghőbb vágya abban a pillanatban, amikor a diagnózist kézhez kapja. És igen, jól gondolod, a „gyógyult” szót még ennyi év után is óvatosan írom le – talán megérted ezt, ha most itt jársz.
Ez itt az én történetem, az én utam, az én tapasztalásom – betegségről, gyógyulásról, és arról, ahogyan ez a folyamat a lényem részévé vált. Nem minősítem, nem rossz vagy jó, egyszerűen az enyém, és már jön velem.
Megtalálod a blogot instagramon és facebookon is.
Rólam bővebben ITT olvashatsz.
(Minden jog fenntartva. A blog tartalmainak felhasználása csak a szerző előzetes, írásos engedélyével lehetséges.)